Halloween

A HALLOWEEN-RÓL 

Az internetnek és a multikultúra kialakulásának köszönhetően itthon is egyre szélesebb körben elterjed a Halloween ünnepén tartott jelmezes baráti összejövetel.

Pár éve Én is csináltam otthon egy bulit a Halloween örömére. A gyerekeknek annyira megtetszett a bulit megelőző előkészület, ami során a lakást is megfelelően feldíszítettük, hogy azóta főbenjáró bűnnek minősül, ha nem tartjuk meg.

De honnan is jött ez a szokás.

Eredetileg az angolszász országokban tartották ezt az ősi kelta hagyományokból kialakult ünnepet. Október 31-én a gyerekek jelmezbe öltöznek és elindulnak az édesség vadászatra.

Halloween ünnepének a jelképe, a töklámpás, ami tipikusan amerikai szokás volt.

A kivájt töklámpás angol elnevezése „Jack O’Lantern”, azaz „Lámpás Jack”, és ehhez egy legenda kapcsolódik. Jack egy részeges kovács volt, akit el akart vinni az Ördög, de Ő megtréfálta az Ördögöt, ezért halála után a pokol és a menny között bolyongott, egy az ördögtől kapott izzó parázsló fadarabbal, amit egy cukorrépába dugott.

egy kis inspiráció

6 TIPP HALLOWEEN-RE 

Csontváz harcos

Álarc

Puzzle

Tetoválás

Játék

Drakula a Gróf

A pagony sztori

A Pagony-RÓL 

A Pozsonyi Pagony nem csak egy könyvesbolt vagy egy kiadó, hanem 2 az egyben.
Mint kiadó és mint könyvesbolt is elkötelezettek a minőségi gyermek irodalom mellett.

Céljuk, hogy olyan könyvek kerüljenek a gyermeke kezébe, ami mind szövegileg, mind képileg magas minőséget és értéket képviselnek.

És, hogy ez meg is valósul mi más bizonyíthatja jobban, mint az, hogy 2007 és 2012 között minden évben Pagony-könyv nyerte el az IBBY Év Gyerekkönyve Díját.

2007

Berg Judit – Rumini

2008

Czigány Zoltán – Csoda és Kósza

2009

Szijj Ferenc – Zöldség Anna

2010

Bagossy László – A Sötétben Látó Tündér

2011

Máté Angi – Volt egyszer egy

2012

Tasnádi István – A kőmajmok háza

2014

Dániel András – Mit keresett Jakab az ágy alatt?

Az ÚT

De mivel a Pagony kiadó könyvei a legkisebbektől kis iskolás korig szólnak, a Pagonyban ránéztek, hogy az amúgy is nehéz időszakot, nélkülözést megélő kamaszok is szeretnek olvasni, így nekik is jár a minőségi irodalom.

Ezért 2013-ban létrehozták a saját ifjúsági kiadójukat a Tilos az Á-t.
A Tilos az Á kiadó könyvei 12 éven felüli kis és nagy kamaszoknak szólnak, így már nem mondhatják, hogy még egy jó könyvet sem vágnak hozzájuk. A Tilos az Á kiadó könyvei szórakoztatóak, azokat a kérdéseket dolgozzák, fel, ami ezt a korosztályt foglalkoztatja, és a minőségi irodalmat képviselik.

A Pagony a gyermek és ifjúsági irodalom területén egy fogalom lett, ami a magas minőséget,  a kultúrát és a magyar gyermek irodalom elitjét jelenti.
Ennek tudatában hozta létra a Pagony az Aranyvackor független meseíró és illusztrációs pályázatot, ami a gyermekirodalom szélesebb körű megismerését segíti.

A Pagony a könyvesbolt hálózata a Pozsonyi útról indult.

Ma már 5 üzlete van, Budapesten 3, a Pozsonyi úton, a Bartók Béla úton és a Sugárban valamint vidéken Székesfehérváron és Debrecenben.
Ezek a könyvesboltok nem csak egyszerű könyvvásárlásra szolgáló helyek, hanem színes programok színhelyei egy pont, ahol az ember egy percre megállhat és jól érezheti magát, megpihenhet.

Budapest – Pozsonyi út

Budapest – Pozsonyi út

Budapest – Bartók Béla út

Budapest – Bartók Béla út

Az üzletek kialakítása már magában egy élmény, a design és az esztétika megnyilvánulása.
Ahol van hely játszani a kicsiknek a játszó sarokban, a szülőknek leülni és a könyvek böngészése közben meginni egy jó kávét.

Debrecen

Debrecen

Székesfehérvár

Minden Pagony könyvesbolt színes és sokrétű fejlesztő és szórakoztató programmal várja a kicsiket és a nagyokat.

A teljesség igénye nélkül a programokból: zenés foglalkozás a legkisebbeknek, angol órák, sakk, lego építés, szülőknek beszélgetések, szülinapi zsúr, és táborok a gyerekeknek nyárra. Keresd meg a kedvenc Pagony boltodat és nézd meg a programjaikat.

A Pagony Fesztivál pedig már hagyomány, egy nap, ami a kultúráról, a szórakozásról és az együttlétről szól.

Ha még nem voltál a következőt ne hagyd ki.

ÉLD ÁT TE IS A PAGONY VILÁGÁT 

Légy te is a Pagony része,
válaszd ki a kedvencedet legyen az könyv vagy társasjáték

kattints a képre, és szerezd meg még ma.

Ilyen egy hírlevél

Sokan ismeritek a Djecot.

 

A legmenőbb francia gyermekjáték gyártót.

A Djecoról mindenkinek a színek, a kedvesség a kidolgozottság és a design jut az eszébe.

 

Kiváló minőségben nagy odafigyeléssel állítja elő a termékeit. A francai gyermekjáték gyártó története egy kis Szajna-menti raktárban kezdődött és hogyan lett nemzetközi vállalat?

 

Megtudhatjátok ide kattintva.

KUTYÁSOK

3 ember típus van:

  1. a macskás, akinek macskája van
  2. azok, akik szeretik a kutyákat, de nincs nekik
  3. na meg persze a Kutyások. Ők azok, akiknek mindig is volt, van és lesz kutyájuk

Hogyan lettünk kutyások, hát…
Az úgy kezdődött, hogy beszereztünk egy olyan kis, szőrös cukit. Nekünk Jimmy volt az első közös gyerekünk a férjemmel.
Jimmy egy Border Collie volt, szófogadó, bárány lelkű, a gyerekekkel mérhetetlen türelmes és kedves (bár ez nem feltétlenül jellemző a fajtára). Semmihez nem nyúlt, ami nem az Övé.

 

Most van egy Csivava – Tacsi keverékünk. Röviden Csitava.  A neve Süti Fanky, a két lány adott neki egy-egy nevet. A két fajta összes rossz tulajdonsága ötvöződött benne. (A jók nem). De cuki, egy energia bomba.

Ha 1 percre elmegyünk, akkor visszatérésünkkor úgy örül, hogy, jár az egész teste a farok csóválástól és az egyik családtagtól rohan a másikhoz. Csak akkor boldog, ha ott vagy.

 

 

De nem csak mi vagyunk Kutyások a családban a bátyámék tacsiban utaznak, már a másodikat fogyasztják.

 

Az Apósoméknál hol német juhász, hol vizsla van, mindig váltogatják.

A legújabb szerzemény egy vizsla, Ő Samu, még csak három hónapos. Még nagy a bőre, kajla a lábában állandóan elesik. De annyira cuki, hogy BELEHALOK.

 

 

 

Na, ezért vagyunk kutyások, mert kutya nélkül nem élet az élet.

TE TUDOD MI AZ A FTALÁT?

A jó minőségű műanyag játékoknál a gyártó feltűnteti, hogy FTALÁT mentes.

 

Azt biztos mindenki tudja, hogy ez egy káros anyag, de hogy pontosan mi és mire használják, hol találkozhatsz vele, azt is tudod?

 

Ftalát egy vegyület (vegyület több kémiai elem összekapcsolódásból létrejövő új anyag).

 

Ftalát nem képez erős kötést, ezért, lassú, de hosszú ideig tartó párolgással szabadul fel a termékből. A PVC lágyítására használják, hogy rugalmasak legyenek a termékek.

 

Sok műanyag termékben előfordulnak, pl flakonokban.

 

A ftalátokkal lágyított PVC-t rendszeresen használják gyermekjátékok készítéséhez is. Gyerekjátékok, babák, labdák, az esti fürdőzésnél kedvelt műanyag állatok, vagy a felfújható karúszók is tartalmazhatnak ftalátokat.

 

Vigyázz, nem mindegy hogy mit veszel.

A Ftalátok használatát az Európai Unióban korlátozzák, mivel rontja a szaporodási képességet valamint gyermekek fejlődését károsító hatásai is vannak.

A ftalátok át tudnak jutni a placentán (az anyától a gyermekhez jutó tápanyag szűrő), és a gyermeket már az anyaméhben is károsítják.

Ezért fontos, hogy odafigyeljetek, milyen műanyag, PVC alapú terméket vesztek és használtok.

Keressétek a Ftalát mentes termékeket.

 

A Yogoplay csak FTALÁT MENTES termékeket forgalmaz.

6 TIPP DJECO JÁTÉKOKHOZ

BALERINÁS HÓGÖMB

Balerinás csillámgömb, ami a szivárvány színeivel beragyogja a szobácskát.
A színeit lágy ütemben váltogatja,
és automatán keringteti a csillámokat.
Fénye nem erős, célja a gyermek nyugodt elaltatása. Bekapcsolás után automatán kikapcsol 45 perc után. A gömb nem üveg, így nem veszélyes a gyerekre.

ŐZIKÉS ZENEDOBOZ

Felhúzod, táncol, zenél.
Jókedv, móka, kacagás.

HOMOKKÉP KÉSZÍTŐ – KÉK HERCEGNŐK

Homokszórással készíthető négy kép található a készletben. A kép felületéről el kell távolítani a vékony papírréteget alatta található öntapados felületre szórjuk a homokot. Egyenként kell a különböző kis részeket eltávolítani és a homokkal beszórni, hogy a különböző színek szépen elkülönüljenek.

NAGY SZÍNES CERUZA KÉSZLET DOBOZBAN

Az alkotás igazi öröm ezzel a készlettel, amiben minden eszköz megtalálható, amire csak szükséged lehet.
A dobozban színes ceruza, filc, zsírkréta, olaj pasztell kréta, vízfesték, grafit ceruza, radír, hegyező, ecset található.
A gombfestékek kivehető palettája miatt könnyen használhatóak.
A doboz tetején lévő kedves rajzok kiszínezhetőek, így téve egyedivé a saját készletedet.
18 db színes ceruza
2 db grafit ceruza
2 db ecset
16 színű gombfesték két palettán
14 színű olaj pasztel kréta
18 db zsírkréta
16 db filctoll

BABAHÁZ – MODERN CSALÁDIHÁZ

Modern babaház design-ját nagy építészek munkái inspirálták.
A doboz tartalma a babaház berendezés nélkül.
A dobozban lapra szerelve található meg a babaház, össze kell szerelni.

SZEREPJÁTÉK – LEO ZÖLDSÉGES STANDJA

Menő zöldséges stand az önfeledt szerepjátékért.
1 db pult
6 db gyümölcs
6 db zöldség
1 db ártábla
2 db papírtáska

SZERETNÉL NYERNI?

Ha tetszett a hírlevél, és szeretnél feliratkozni rá, akkor most részt veszel egy sorsoláson, ahol nyerhetsz egy LOU lámpát.

Tehát nem kell mást tenned, az oldal alján a HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS résznél feliratkozol, és máris a nyertesek között lehetsz.

Arra figyelj, ha Gmail-es címed van, akkor a hírlevél automatikusan a “Promóciók” mappádba érkezik.

Érdemes ezt figyelned, mert a nyertest is hírlevélben értesítjük október 9-én.

És hogy mit nyerhetsz?

A Facebook oldalunkon most folyik a szavazás, hogy a három típusból melyik legyen a nyeremény,
ha ezt szeretnéd befolyásolni, akkor nézz be oda is.

Itt tudod megnézni:

 

Akkor ne halogasd, iratkozz fel a nyereményedért.

Gyermekek világnapja

1954 óta szeptember 20-án tartják a Gyermekek Világnapját az UNICEF (az ENSZ Gyermeksegélyezési Alapja) kezdeményezésére.

 

Miben más ez, mint a gyermeknap?

 

Valójában szeptember 20-a a Gyermekek Jogainak Világnapja. E napon felhívást intéznek a világ országaihoz annak érdekében, hogy támogassák és védelmezzék a gyermekek 1959. évi ENSZ-deklarációban megfogalmazott jogait.

 

A gyermekek érdekeinek védelmében sokáig nem lehetett fellépni nemzetközi szinten, a jog eszközeivel. Több éves előkészítő munka után, 1959-ben fogadta el az ENSZ Közgyűlése a Gyermekek Jogairól szóló Nyilatkozatot.

 

Magyarországon 1997 óta ünneplik a Gyermekek jogainak Napját.

 

A világnapon résztvevő civil szervezetek és önkéntesek szeretnék felhívni a figyelmet a gyermekek kiszolgáltatottságára és védelmezésük szükségességére. Ezért számos rendezvény, vetélkedő és verseny várja a gyermekeket és szüleiket, illetve minden érdeklődőt, akik felelősséget éreznek a világ szomorúbb sorsú gyermekei iránt is.

 

 

Mit teszünk mi, a Yogoplay Kft?

 

1. Szeptember 23-án 18 órakor részt veszünk a Fiatalok az Emberi Jogokért (bővebb infó róluk itt) civil szervezett felvonulásán. Találkozó a Nyugati téren az óra alatt.

 

2. Minden hónapban két gyermekeket segítő szervezetet támogatunk, az Unicef Magyarországot (info itt) és a SOS Gyermekfalu Alapítványt (info itt). Ez egy rendszeres támogatás.

 

3. A szeptember 20-án minden vásárlásból 100 Ft-ot a SOS Gyermekfalvak Alapítvány részére ajánlunk fel.

 

 

Mit tehetsz te?

 

Szeptember 20-án beszerzed ami a gyermekednek szükséges a honlapunkon, pl uzsonnás dobozt, kulacsot, stb.

Vagy ajándékot, játékot, amit amúgy is megvennél.

 

Ezzel közvetve támogatsz egy a gyermekek szebb jövőjéért tevékenykedő Magyar civil szervezetet.

CELEBEK

Most megnézhetitek, hogy mely hírességek tették le a voksukat a márka mellett.

Az ovis hátizsák és az uzsonnás táska náluk is tarol.

 

Nektek melyik a kedvencetek?

Beyonce

pandás ovis táska

Denise Richards

kutyás ovis táska

Halle Berry

egeres uzsis táska

Madonna

kutyás ovis táska

Matt Damon

cicás uzsis táska

Matthew McConaughey

cápás ovis táska

Natalie Portman

cápás ovis táska

Sarah Jessica Parker

esőernyők

És még, akik imádják a SkipHop-ot

Alessandra Ambrosio

Chris Hemsworth

Jessica Alba

Ricky Martin

Gwen Stefani

Amy Poehler

Jennifer Garner

Alyson Hannigan

A SKIPHOP sztori

Skip Hop-ban újragondoljuk, új energiával töltjük meg, új színt viszünk a termékekbe, hogy örömöt szerezzünk.
Végtelen kíváncsiságunkkal megvizsgáljuk a funkcionalitást a megjelenést és a dizájnt.
Globális és meghatározó márkaként alapvető filozófiánk a „muszáj jobbat alkotni” alapelvvel kezdődik és végződik
.

MINDEN EZZEL KEZDŐDÖTT 

PELENKÁZÓ TÁSKA

2003-ban új szülőként Michael és Ellen Diamant rájöttek, hogy a pelenkázó táskák tárháza korlátozott. 
Kék és rózsaszín pelenkázó táskákkal körülvéve Ellen tervezett egy divatos, funkcionálisan tökéletes és praktikus táskát az Ő folyamatosan úton lévő városi életükhöz. 
Ezzel megszületett a Duo Diaper Bag.

 

SZENVEDÉLYÜK

AZ ÖRÜLT KEDVESSÉG 

Bár egyikőjük sem a baba iparból származik, de Ellen szenvedélye a termékinnováció iránt és múltja, mint művészeti igazgató alapozta meg a Skip Hop különleges kedves dizájn-ját. 
15 év technikai termékekkel foglakozó vállalkozásból Michael új vizekre evez, új értelmet adva a funkcióknak.
Ez a titkos recept, ami meghatározza a Skip Hop-ot, a modern design és a tökéletes funkcionalitás közötti egyensúlyt.

 

MÓKA ÉS INNOVÁCIÓ JÁR

KÉZRŐL-KÉZRE

Skip Hop-nál azt gondoljuk nincs probléma, amit ne tudnánk megoldani.  Valójában ez a kreatív problémamegoldó gondolkodás határozza meg a Skip Hop szellemét.  
Kezdve házi design-tól a kreatív stúdióinkban a havi születésnapi süti szüneteinkig, szeretjük megteremteni és megélni a pillanatokat. Üdvözüljük az új nézőpontokat, amik fejlesztenek minket, hogy jobbak legyünk és jobb termékeket hozzunk létre a vevőink és a kisgyermekek számára.

 

SZERETETTEL 

NEW YORK-BÓL

Skip Hop jelenleg egy globális életmód márka. Ellen kreatív vezetése alatt több millió Skip Hop termék meghatározó eleme szülők és gyermekek minden napi életének több mint 30 országban. Ez egy csodálatos kultúrákon és határokon átívelő partnerség Kínától Lengyelországon, Franciaországon, Mexikón, Brazilián keresztül Ausztráliáig.

 

ELKÖTELEZETTEK VAGYUNK A 

MINŐSÉG ÉS A TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS MELLETT

A szülő feladata a feltétel nélküli szeretet – mi a Skip Hop-nál elköteleztük magunkat, hogy ebben segítsünk, hogy minél könnyebb és szórakoztatóbb legyen minden együtt töltött pillanat.  
Ez a biztonság és a minőség melletti mély elköteleződésünkkel kezdődik. Termékeink szigorú tesztelésen mennek keresztül.  Azzal fejeződik be, hogy termékeinkkel olyan szervezeteket támogatunk, mint a Baby Buggy és az Ovarian Cancer Research Fund, amelyek hátrányos és nehéz sorsú családokhoz juttatják el ezáltal az örömöt és a szülői törődést. 
Megtiszteltetés számunkra, hogy partnereinken keresztül ilyen szervezetekkel állunk kapcsolatban és családokon segíthetünk.

 

Mi kell hogy eljuss a tengerre?

Hát egy hajó. Meg persze egy folyó vagy patak, mert mint tudjuk minden víz a tengerbe fut.

Na de akkor lássuk a hajó felhozatalt. Van kerek hajó, töltött hajó, mogyorós hajó… . Na, jó ez nem a Gombóc Artúr mese, de akkor is van motorcsónak, mentőcsónak, vitorláshajó. Szörf deszka, ha valaki a hullámokat is meg szeretné lovagolni. Tengeralattjáró, aki nem csak fentről, hanem belülről is fel szeretné fedezni a tenger világát.

Akkor már nincs más hátra, mint kiválasztani a ti kedvenceiteket.

Melyik lesz a te kedvenced? Vajon ugyanez fog tetszeni a gyermekednek is?

MOTORCSÓNAK

MENTŐCSÓNAK

SABLON KÉSZLET

SZÖRFÖZŐK

TENGERALATTJÁRÓ

TENGERALATTJÁRÓ

És mi van, ha az ember nem megy tengerre és szeretne néhány nyugodt percet, amikor nem ugrasztja a gyerek valamiért.

Anya szomjas vagyok, Anya éhes vagyok, Anya nem találom a mesekönyvet, Anya gyere játszani, anya…… Én meg már a harmadik adag rántotthúst égettem oda.

Na, ekkor betettem a gyereket a kádba.

Igaz, hogy utána kiszedni nem lehetett onnan, de tuti volt egy nyugodt fél napom, csak meleg vizet kellett utántölteni.

 És hogy mivel játszott? Mindennel.

Hogy most mit vennék neki, ha még kicsi lenne?
Hát ezeket:

SZÖKŐKÚT

ÉHES BÁLNA

BÚVÁR

KOSÁRLABDA

KIÖNTŐK

VÖDÖR SZETT

Lehet, hogy komolyan elgondolkodom még egy gyereken annyira jók.

Ha most nem szerzed be, később bánni fogod. És ha lefektetted a gyereket, te is játszhatsz a kádban a játékaival, titokban.

Szerepjáték és kreatív!

A kreativitás nagyon fontos mind a gyermekek, mind a felnőttek világában, hiszen a problémák megoldását segítik.

De vajon melyik gyermek kreatív?

Aki tökéletesen le tudja utánozni a feladatot és szebbnél szebb rajzokat készít és órákat el van 12 db színes ceruza és néhány színező fölött?
Vagy az, aki egyedien oldja meg a faladatot, aki a rajzba a saját világát is beleviszi?
Sok szülő, főleg a fiús anyukák mondják: az Én gyerekem nem szeret rajzolni.

Ez lehet, hogy így van, de ez még nem jelenti azt, hogy nem kreatív.

 

Íme, néhány kreatív játék, amivel a kevésbé rajzos gyermekek és lelkes Picassok is szívesen alkotnak.

SABLON KÉSZLET

ORIGAMI

SABLON KÉSZLET

Mivel ez a korosztály a szerepjáték szerelmese, akkor a lovagos, királylányos, kalózos, szuperhősös figurák sem maradhatnak ki.

Ez azért is jó, mert ha egyszer bevált, akkor sok fajta van belőle, így a következő alkalommal nem kell sokat gondolkodni, csak egy másik fajta kalóz vagy királylány figurát választani és már meg is van az ajándék.

KREATÍV készletek a kicsiktől a nagyokig

GYURMA

BÁB

MOZGATHATÓ

ÉKSZERKÉSZÍTŐ

KARCTECHNIKA

SZÍNEZŐ

És persze, az eszközök milyensége sem mindegy, hiszen rossz minőségű eszközzel még magának Salvador Dalinak is elmenne a kedve az alkotástól.

Nem úgy ezekkel, ha ilyenje lett volna, akkor még most is alkotna.

KÉTVÉGŰ FILCTOLL

CERUZA KÉSZLET

DUPLAVÉGŰ ZSÍRKRÉTA

SZEREPJÁTÉK

Na, igen a másik kedvencem.

Na, olyan gyerkőccel még nem találkoztam, aki ne szerette volna a szerepjátékot, legyen szó fiúról vagy lányról.

Hiszen zöldségesnek még a fiúk is beállnak, de egy-kettőt még a konyhába sündörögve is láttam.
A legjobbaknak pedig, a legjobb minőség jár, hiszen a legjobb orvosnak a legjobb kellékek járnak.

Ebben a szettben még többször használatos ragtapasz is van.

 

És hogy hogyan oldották meg? Nézd meg a termékeket.

ORVOSI TÁSKA

KICSI FARM

SZEREPJÁTÉK

ZÖLDSÉGES STAND

PIPERE ASZTAL

KONYHA

CSALÁDI HÁZ

MODERN HÁZ

MODERN CSALÁDIHÁZ

Válaszd ki személyesen a kedvenc játékodat

Gyere és válaszd ki személyesen a kedvenc játékodat.

Ha eddig azért nem vásároltál, mert szereted először a kezedbe venni a vágyott játékot, hogy megnézhesd tényleg olyan-e, mint a képen, akkor most erre lehetőséged lesz.

Múlt pénteken a K&H Bank megújulás éjszakáján vettünk részt, aminek a mottója a Családok a családokért. A rendezvény nagyon jól sikerült. Minden kedves látogatónktól pozitív visszajelzést kaptunk a termékeinkkel kapcsolatban, amit nagyon köszönünk. Egyet sajnált csak minden kedves érdeklődő, hogy nem lehetett ott vásárolni.

Így most egy olyan rendezvényen jelenünk meg, ami nem csak egy jó program a szülőknek, hanem személyesen megtapogathatod, kézbe veheted a kiválasztott terméket, és ha tényleg az az igazi, meg is vásárolhatod.

Gyertek és nézzétek meg élőben a legszebb játékainkat a Kismamák és Anyukák napján a Fővárosi Művelődési Házban most szombaton.

 

Helyszín: Fővárosi Művelődési ház (1119. Budapest, Fehérvári út 47)

Időpont: 2017.05.27. 10-16-ig

Információ a rendezvénnyel kapcsolatban: itt

A rendezvényen sok előadás és hasznos tanács vár rád, de jeggyel látogatható, amit elővételben is be tudsz szerezni a rendezvény honlapján.

 

Szeretettel várunk a standunknál.

BABY

FÜRDETÉS

ÉTKEZÉS

UTAZÁS

GYEREKSZOBA

JÁTÉK

KREATÍV JÁTÉKOK

HÁTIZSÁK & TÁSKA

ÍRÓSZEREK

KÖNYV

Gyereknapi kedvezmények!

Újra itt van, újra itt van, újra itt van a GYEREKNAP 🙂

Na jó, még van szűk két hetünk.

 

És mi is a gyereknap és mióta is ünnepeljük?

A gyermeknap a világ sok országában ünnepnap. A nemzetközi gyermeknap (általában június 1.) megünneplése Törökországból ered és különösen a volt kommunista országokban vált népszerűvé. Magyarországon 1931-től ünneplik (akkor még gyermekhétnek hívták), 1950 óta már csak egy napig tart, és május utolsó vasárnapján tartják.

Ilyenkor sok csodálatos programból lehet válogatni és persze minden a gyermekekről szól. De ez nem is csoda, hiszen Ők azok, akik bearanyozzák az életünket, értelmet és célt adnak nekünk. Egy mosolyával, egy mondatával beragyogja az egész életedet.

Gondolj csak az első Anyák napi ünnepségre az ovodában, szem nem marad szárazon a meghatottságtól. Ha még nem ovodás a gyermeked, akkor már most készítsd be a zsebkendőket erre az eseményre.

Akkor most ünnepeljük Őket, az életünk értelemét.

Erre az ünnepre mi is készültünk, méghozzá 2 dologgal: minden csomagban lesz egy kis meglepetés a gyermeknek, és kedvezménnyel a szülőknek.

Gyereknap alkalmából május 16-19-ig 15%-al (kuponkód: gyereknap15), május 20-24-ig 10% kedvezménnyel (kuponkód: gyereknap10) szerezhetitek be a gyermeknapi meglepetéseket.*

 

Te mivel fogod meglepni a szemed fényét?

 

Bármivel is készülsz, örömtől ragyogó arcot kapsz cserébe, és mi lehetne nagyobb öröm egy szülő számára, mint látni a gyermeke sugárzó boldogságát.

 

 

Most rajtad a sor. Lepd meg egy kedves játékkal.

 

 

* A kedvezmény 9990 Ft összegű vásárlás-tól érvényes.

BABY

FÜRDETÉS

ÉTKEZÉS

UTAZÁS

GYEREKSZOBA

JÁTÉK

KREATÍV JÁTÉKOK

HÁTIZSÁK & TÁSKA

ÍRÓSZEREK

KÖNYV

Szülinapi zsúrok, vendégség

A szülinapi zsúroknál az első nagy kérdés, hogy milyen összegű ajándékot vigyünk.

Én nem hiszek abban, hogy a drága ajándékokat az ovis szülőtársaknak kellene megvennie a gyerekeimnek, bár az biztos, hogy az Én szempontomból ez egy költségkímélő megoldás lenne.

Igazán annak örülök, ha 2-3000 Ft-nál drágább ajándékkal senki nem állít be a bulira. Természetesen vannak, akiknél nem ütközik elvi akadályba, hogy 4-6.000 Ft értékben vásároljanak ajándékot egy születésnapi zsúrra, így hogy Ők se érezzék magukat rosszul ez az összeállítás 5000 Ft összegig megy el.

A másik az ajándék árán túl, hogy ötletes, frappáns ajándék legyen. Már van egy csomó bögrénk, plüss állatunk, ezekkel ki lehet kergetni a világból, miközben van egy csomó remek ajándék, aminek nem csak a gyerekek, hanem a szülők is örülnek. Én mindig arra törekedtem, hogy mi vigyük a legmenőbb ajándékokat.

A kedvencem, ami oviban minden gyermeknél nyerő volt, a sablon rajzoló. Még a kevésbé rajzos és kreatív fiúk esetében is osztatlan sikert aratott.
Na meg persze a repülőgép hajtógató szett pilótákkal.

SABLON KÉSZLET

ORIGAMI

SABLON KÉSZLET

Mivel ez a korosztály a szerepjáték szerelmese, akkor a lovagos, királylányos, kalózos, szuperhősös figurák sem maradhatnak ki.

Ez azért is jó, mert ha egyszer bevált, akkor sok fajta van belőle, így a következő alkalommal nem kell sokat gondolkodni, csak egy másik fajta kalóz vagy királylány figurát választani és már meg is van az ajándék.

ELECTROBOY

BARBARA HERCEGNŐ

SAM KALÓZ

TORPEDÓ

KÁRTYAJÁTÉK

PONT ÖSSZEKÖTŐ

Aztán itt vannak a 2000 Ft alatt beszerezhető termékek, amikből csomag állítható össze, így sok mindent vitettek, de mégis olcsón.

az ELSŐ csomag

MATRICA

SZÍNEZŐ

TETKÓ

a MÁSODIK csomag

MATRICA

NYOMDA

SZÍNEZŐ

és KREATÍV fiúknak

KÉTVÉGŰ FILCTOLL

SATÍROZÓS MATRICA

ZSELÉS KRÉTA

és végül 5.000 Ft-ig

KIRAKÓ

BÉKA ETETŐ

TÁRSASJÁTÉK

Ajándékok ovisoknak, kisiskolásoknak

Most az ovisoknak, kisiskolásoknak vihető ajándékokat válogattunk össze. Ez egy nagyszerű korosztály, mert minden érdekli őket, mindenre kíváncsiak és mindennek örülnek.
Legalábbis az én kisiskolás lányom ilyen.
Egy hiba csúszott csak a rendszerbe, hogy már rengeteg játéka van.

Na, akkor mit vigyen az ember baráti látogatás, családi szülinap alkalmából vagy a saját porontyának egy két jeles ünnepre.

 Akkor itt van néhány ötlet, hogy te legyél a legszuperebb szülő, nagymama/papa, nagynéni/bácsi…

 És persze, ha az Ő cuccai menők, akkor te is menő leszel, akitől ezeket a csodálatos dolgokat kapta.

Az biztos, hogy ilyen táska nem jön szembe az első sarkon, de mindenki irigyelni fogja.

Még a szomszéd gyerek szemében is te leszel a legnagyszerűbb szülő/nagyszülő/nagynéni/nagybácsi.

JEFF- ISKOLÁS TÁSKA

JEFF- TOLLTARTÓ

JEFF- HÚZHATÓ BŐRÖND

Mindenki szeret nyaralni, síelni, utazni, akkor tengerre fel!

NYAKPÁRNA

AUTÓS JÁTÉK TARTÓ

ÚTI TAKARÓ

Mindenki szeretné, hogy az Ő gyermeke legyen a legszebb, legokosabb, legügysebb.
De leginkább azt, hogy Ő legyen a legboldogabb. Ezekkel a játékokkal biztos boldog lesz, és még fejleszti is Őt, hogy ügyes, okos is legyen.

TÁRSASJÁTÉK

KÁRTYAJÁTÉK

TÁRSASJÁTÉK

KÁVÉFŐZŐ

KREATÍV

BABAHÁZ

KIRAKÓ

KINOPTIK

KIRAKÓ

Most nagyban gondolkodtunk, jövő héten pedig szülinapokra, zsúrokra hozunk nagyszerű ötleteket pénztárca kémélő üzemmódban is.

Mit vigyünk ajándékba?

Gyors közvélemény kutatást végeztem az ismerőseim között, hogy mi az, ami játék vásárlás szempontjából a legnagyobb kihívást jelenti a számukra.

Egyöntetűen a mit vigyek az ismerős gyermeknek ajándékba vagy szülinapi zsúrra.

Hát akkor kicsit segítünk ebben nektek.

Ez egy sorozat lesz, az alábbi témakörökkel:

 1. különböző korosztályú gyermekeknek játékok, kiegészítők:

– újszülöttek
– baby
– ovisok
– kis iskolások

 2. különböző eseményekre ajándék ötletek:

– születésnapi zsúrok
– vendégség

 3. Játékok tematika szerint:

– kreatív
– szerepjáték
– társasjáték
– utazás
– Anyukáknak
– Apukáknak

Akkor jöjjön az első írás, a legkisebbeknek ajánlott ajándékokkal.

 

Újszülöttek esetében nehéz a választás, mert ha elsőszülött, akkor a lelkes babavárásban már mindent beszereztek a szülők, ha már a második vagy sokadik, akkor meg a tesóktól minden megvan.

Akkor vigyél olyat, amit nem biztos, hogy a szülők megvesznek.

Olyan ajándékot, ami nem a sokadik lesz a sorban, hanem egyedi, mert a legjobb minőségű, praktikus, jól használható és persze mindenkinek tetszik, így tuti sikered lesz és már a harmadik gyereket is bevállalják, csak hogy megint vigyél nekik ajándékba valami különlegeset.

a YOGOPLAY ajánlata

KÉP - VIZILÓ

ZENÉLŐ JÁTÉK

KÉP - ÁLLATOK

FALMATRICA – MADARAK

GEORGES MAKI – TEXTILKÖNYV

FALMATRICA – REPÜLŐK

AKASZTÓS CSÖRGŐ – PANDA

ZENÉLŐ ÉJSZAKAI FÉNY – BAGOLY

JANCSI HOP – PANDA

TÖRÜLKÖZŐ ÉS MOSDÓKESZTYŰ – KATICÁS

VÍZHŐMÉRŐ – BÁLNA

TÖRÜLKÖZŐ ÉS MOSDÓKESZTYŰ – SÁRKÁNYOS

ÉJJELI FÉNY / PROJEKTOR – BÁRÁNY

PLÜSS FIGURA – MAJOM

JÁTSZÓSZŐNYEG – SZÜRKE/KRÉM

Gyerekszoba Design

Ki ne szeretne stílusos gyermekszobát a csemetéjének. Olyant, ami szép, színes, de kedves is, meg persze inspiráló, ahol jó lenni, jó játszani.

A Pinterest-en rengeteg szép, menő, designos gyermekszobát és kiegészítőket talál az ember. Azán, amikor meg szeretné valósítani, akkor már komoly akadályokba ütközik. Nem talál olyan menő falmatricát, tapétát, polcot és egyéb kiegészítőt. Vagy talál, de itthon nem kapható.

Most erre ad választ a Djeco francia gyermekjáték gyártó vállalat. A gyártó saját designerekkel dolgoztat, és nem is akármilyenekkel. A játékaiknál már a megszokott kedves, színes világ köszön vissza a gyermekszoba kiegészítőikben is.

A cég komplett szettekkel készült. Tapétától, az ágynemű huzatokon át, a csillárig, egy stílusban alakíthatod ki a gyermekszoba kis világát. Legyen szó az érkező elsőszülöttről vagy nagyobb gyermekről.

És fiús anyukák figyelem!

Most nem csak a lányos szobákban nyújt szemet gyönyörködtető és ötletes, kedves designt, hanem a fiúk is több variáció közül választhatnak.
És ki mondta, hogy a fiúknak nem lehet kincses doboza. A Djeco erre is gondolt, hiszen mindenkinek vannak kincsei, még a szuperhősöknek is.

Itt egy kis ízelítő, hogy mire számíthattok. A teljes kollekcióért látogassatok el a honlapra.

TAPÉTA

VÁROS

HALAK

REGGEL

FALMATRICA

JÁRMŰVEK

ÉLETFA

SZITAKÖTŐK

DEKORÁCIÓ

CSILLAGOK

CICÁK

SÁRKÁNYOK

BÚTOR

Játékkiállítás – Nürnberg

Most volt a játék kiállítás Nürnbergben, ez az év egyik legnagyobb nemzetközi játék kiállítása, ahol megjelenik mindenki, aki számít. Ezért mi is ott voltunk.

Ez a kiállítás azért különleges, mert csak szakmai. A különböző nemzetiségű gyártók találkoznak a meglévő és a lehetséges forgalmazóikkal. Gyerekek 16 év alatt be sem mehetnek a kiállításra, a gyermekeim nagy szívfájdalmára.

Ezen a kiállításon mutatják be a gyártók az újdonságaikat. Nincs olyan vállalat, amelyik ne jelenne meg új termékkel, ezért mindenki izgatottan várja ezt az eseményt. Mivel ti nem lehettetek ott, most bepillantást kaptok, hogy milyen új termékekre számítsatok ebben az évben.

Na, de kik voltak ott?

A nagyok, mint a Lego, a Playmobil, a Haba, a franciák és az Amerikaiak, meg persze az Ázsiaiak.

Nekünk a legfontosabb találkozónk a PlanToys-al volt. Sok szép új termékkel jelentek meg.

De akkor most itt egy kis ízelítő, hogy miket láttunk.

PLANTOYS

JÁRMŰ

A lábbal hajtható járművek legújabb generációja

ETETŐSZÉK

MINI JÁTÉKOK

Mini játékok egyik tagja, az egyensúlyozós kaktusz

PLAY&GO

PANDÁS ZSÁK

AUTÓPÁLYÁS ZSÁK

SZÍNEZHETŐ ZSÁK

és jár hozzá 3 db filctoll

DJECO

FOGAS

Szuperhősös fogas gyerekszobába

KREATÍV

Divatos kreatív foglalkoztató

ARTY TOYS

Celesta hercegnő
az Arty Toys kollekcióból

Figyeljétek a honlapunkat, mert hamarosan kaphatóak lesznek ezek a termékek.

Ha pontos információra van szükséged, hogy mikortól érhető el egy bizonyos játék vagy kiegészítő, írj nekünk.

Csokis-Narancsos Muffin recept

Hozzávalók:

1 narancs
1,75 dl narancslé
20 dkg liszt
2 tk sütőpor
½ tk szódabikarbóna
15 dkg porcukor
1,5 narancs lereszelt héja
10 dkg étcsoki
1 tojás
10 dkg vaj

Elkészítés:

A narancsot meghámozzuk, gerezdjeire szedjük, a narancslével együtt püré állagúra turmixoljuk.
A lisztet, sütőport, szódabikarbónát elkeverjük. Majd hozzáadjuk a narancs lereszelt héját, apró darabokra tört (én késsel kicsire felkockázom) csokoládét és jól elkeverjük.  A tojást felverjük, majd habosra keverjük a vajjal és cukorral. Hozzáadjuk a narancspürét és jól elkeverjük.  Ehhez hozzáadjuk a lisztes keveréket és óvatosan, kevés mozdulattal összekeverjük.

Előmelegített 180 fokos sütőben 25 percig sütjük.

A recept szerint 25 percig kell sütni, de nekem 15 perc elég szokott lenni.

ÖTLETEK

LEO KONYHÁJA

Ha vendégsereg akkor, az nem lehet, hogy nincs süti. Ezzel a menő tűzhellyel a legfinomabb sütemények készíthetőek el.
Ha nincs időd sütni, bízd csak a gyerekre.
Tuti siker.

GYORSÉTTEREM

A Hamburger nem egészséges, de finom és ha otthon készíted, akkor azért nem is olyan egészségtelen.
Ne menjetek a MC’Donalds-ba, mert ezzel a szettel a Fish Mac is elkészíthető, saját alapanyagokból.

AZ ÉN KÁVÉFŐZŐM

Ha vendégek jönnek kell  KV.
Na akkor ez pipa.
Nektek is kapszulás van otthon?