>  Blog   >  Oktatás   >  Használati utasítás gyerekekhez: 1-2 év között

Használati utasítás gyerekekhez: 1-2 év között

Milyen testi és szellemi fejlődési szakaszokon megy végig egy gyermek?

A különböző fejlődési szakaszokban mi támogatja a fejlődését és mi az, amit kerülni kell, mert kifejezetten gátolja a fejlődést?

Az első 6 évet 6 szakaszra lehet osztani:

0-6 hónap >>>
6-12 hónap >>>
1-2 éves
2-3 éves >>>
3-4 éves >>>
4-6 éves korra >>>

 

Minden hónapban egy-egy újabb korszak jellemzőit osztom meg veled, amit mint egy kis használati utasítást tudsz forgatni és segíteni fog megérteni, hogy mit és miért csinál a gyermeked.

Már most az elején szeretném leszögezni, hogy a különböző fejlődési szintek nem kőbe vésett dolgok, ha a Te gyermeked még nem csinálja, vagy másképp, akkor az még nem feltétlenül jelenti, hogy baj van.

A harmadik korszak, 1-2 éves korig

FONTOS:

A fizikai, testi és szellemi, érzelmi fejlődés gyermekenként eltérő lehet, az egyik gyerek már 10 hónaposan jár, míg a másik csak 17 hónapos korára. Ugyanez igaz a beszédre. Az egyiknek másfél éves korától be nem áll a szája, míg a másik 2 éves koráig meg sem szólal.

Nem egyformák a gyerekek, valamelyik ebben, valamelyik abban fejlődik gyorsabban, így, ha valamit nem pont akkor csinál, amikor azt általában elvárható a szakemberek ajánlása alapján, hanem kicsit előbb vagy kicsit később, az nem jelent zsenialitást vagy elmaradottságot.

A játékokat az egyes mozgásokhoz, készségekhez ajánlom, nem elsősorban pontos korhoz.

Amennyiben a te gyermeked már 18 hónaposan beszél, akkor bátran vehetsz neki olyan játékokat, amihez tudni kell beszélni, ha 2 éves korában még nem beszél, akkor még várhatsz ezekkel a játékokkal.

Nagymotoros mozgások

1 és 1,5 éves koruk között kezdenek el járni a gyerekek.
Kezdetben, bár már lehet hogy stabilan járnak, még gyakran négykézlábra ereszkednek, ha valamit gyorsan el szeretnének érni.

Még mindig elsődleges az izomzat és az egyensúly fejlesztése.

Ez nem azt jelenti, hogy külön fejlesztő órákra kell vinni a gyereket, hanem biztosítani kell számára a szabad mozgás lehetőségét. Gyakran sétálni vele, játszótérre vinni, hagyni hogy szabadon másszon fel dolgokra, lépcsőzzőn.

Páros lábbal ugrani, futni csak 2 éves korában vagy azután egy kicsivel tanul meg.

2 éves kora előtt ha megkéred, hogy ugorjon páros lábbal, akkor egyet lép előre ugrás helyett.
A fizikai képességét a testének aránya is befolyásolja, nem szabad elfelejteni, hogy még egy 2 éves gyermeknek is a törzséhez képest sokkal rövidebb a keze és a lába, mint egy felnőttnek, a feje viszont nagyobb. Ebből adódik, hogy 1-2 éves korban még nem tudnak a fejük felett tapsolni.

Ajánlott játékok:

Húzós, tologatós játékok, tologatós kisautók, kismotor, hinta, egyensúlyozó deszka.

Finommotorika

1 éves korára sokat fejlődött, de a következő 1 évben még rengeteget fog fejlődni a finommotoros mozgása.

1 évesen még markolja a rajzeszközöket. 4-5 éves koráig ne is adj a kezébe vékony ceruzát, a legjobb ebben az időszakban a marokkréta, minden olyan eszköz, amit könnyedén tud megmarkolni.

Az első alkotások pontok, egyenesek, görbék, vonalak húzogatásából áll. 2 éves kora körül a rajzban megjelennek az alapformák. Kör, négyzet, vagy legalábbis arra hasonlító elemek.

Ekkor kezdi el megnevezni az alkotását. Rajzol, majd megmondja, hogy mi az.

FONTOS:

A falat bármikor újra lehet festeni, de az alkotás örömét, a vágyat az alkotásra, ha kiöltük a gyermekből, azt visszahozni már komoly munka és nem biztos, hogy sikerül. Ilyenkor még nem gondolunk bele, hogy mit okoz benne, amikor ingerülten, a hangunkat felemelve, vagy akár kiabálva leszidjuk az egy-másfél évest, amiért a falra rajzolt.

Ezzel a cselekedettel viszont örökre kioltjuk benne a vágyat az alkotásra. Ő épp egy csodálatos dolgot hozott létre, hogy minket megörvendeztessen. Mi, óriások (hiszen majd kétszer akkorák vagyunk, mint ő) rádörrenünk mérhetetlen haragunkkal. Aztán nem értjük 3-4 éves korában miért nem rajzol a gyermek.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy engedjük hogy a falat összerajzolja, a könyvekbe firkáljon, stb.

Mit tehetünk, hogy ne vegyük el az alkotás örömét?
Nyugodt és kedves hangon mondjuk el neki, hogy a rajza nagyon szép, de mi egy kicsit szomorúak vagyunk, mert nem a helyére került. És mutassuk meg, hogy papírra, füzetbe szoktunk rajzolni, nem a falra. Majd együtt takarítsuk le a falat.

A finommotoros képességet nem csak a rajzolás fejleszti, nagyon sok tevékenység segíti, ezért nem is kell erőltetni a rajzolást.

1,5 éves korától legyenek eszközök amikkel alkothat egy kis asztalon, amit elér, de sose noszogasd, hogy rajzoljon.
A rakosgatós, színválogatós játékok, az építőkockák, a könyvek lapozása, szeletelhető zöldségek vagdosása, mind mind fejleszti a finommotoros képességeket.

Ne aggódj ha még nem épít, hanem inkább rombol, ebben a korban ez teljesen rendben van.

Ajánlott játékok:

Rakosgatós játékok, színválogatós játékok, építőjátékok, szeletelhető zöldségek, építőkockák, marokkréta, marokfilc, gyurma.

Kommunikáció

Ebben a korban szívja magába a szavakat.

Bár eltérő, hogy mikor kezdenek szavakat mondani és mondatokban beszélni, amíg nem beszélnek, addig is tökéletesen megértik a felnőtteket.

1,5 éves korában kb 10 szót használ, 2 éves korára már 50-200 szót fog tudni. A legtöbb gyermek 2 éves kora előtt elkezd tőmondatokban beszélni, de akkor sem kell aggódnód, ha a te gyermeked csak 2 éves kora körül kezdi el.

Ajánlott játékok:

Hangszerek, csörgő, dob, xilofon segítenek, hogy megtanulják megkülönböztetni az eltérő hangokat.

Lapozók, rövid történetes mesekönyvek.

Semmi tv, tablet, videó, telefon!!!

Étkezés

Áttérés a hétköznapi étrendre, az anyatej már csak hab a tortán.

A szopizás már csak érzelmi szerepet tölt be. Itt az ideje a pohárból (nem csőrös) ivásnak és a kanállal, villával való önálló étkezés megtanulásnak.

TIPP:

A csőrös pohár, cumisüveg használata a fogak torlódásához, szájlégzéshez vezet.

Ajánlott kiegészítők: jöhetnek a kiskések, kisvillák, kiskanalak, a lapos és mélytányér. Na meg a kis pohár, amit könnyen meg tud fogni.

Utánzás

A kisgyermekeknek nagyon jó a megfigyelő készségük.

Megfigyelnek és utánzással tanulnak. Nem csak a gyerekeket utánozzák, hanem Anya és Apa tevékenységeit is. Szóval vigyázz mit csinálsz otthon a kicsid előtt!

Mi vagyunk a gyermekünk első számú példái. A környezetében lévő emberek viselkedéséből, mozgásából, beszédéből fogja ő a saját személyiségét megformálni.
Az első hat évben szüntelenül és elfogulatlanul szívja magába a külső-belső dolgainkat. Mindegy, hogy jó vagy rossz magatartást lát maga körül. Ő nem ítélkezik, ezt fogadja el követendő tényként. Ha te feszült és ingerült vagy, Ő is az lesz. Utánozza ahogy főzünk, ahogy tanítjuk, neveljük.

Bár a komolyabb szerepjáték 2 éves kortól indul, már 1,5 éves korától utánozza a konyhai tevékenységeket.

Ajánlott játékok:

Szeletelhető zöldségek, gyümölcsök, játékbabák, figurák.

Énközpontúság

2 éves korukra rettentő énközpontúak lesznek és magabiztosak a saját igazukban és dolgainkban.

Minden nekik jár. Ezért nem lehetsz rá dühös, ez a kor természetes velejárója és egy fejlődési szakasz. Ekkor még nem fejlődött ki az a képességük, hogy mások érzelmeire és szükségleteire gondoljanak.
Ne feledd, ha valami az Övé, akkor az Övé. Te sem szeretnéd, ha anyukád kölcsön adná a kedvenc piros tűsarkú cipődet a szomszéd csajnak, csak mert Ő is azt szeretné este felvenni. Ugyanez igaz rá is, a játszótéren a homokozó és egyéb játékokra, vagy otthon amikor más gyerekek is jönnek. Ha nem akarja odaadni ne erőltesd és főleg ne szidd meg, értékeld.

Értékelés: “Én ilyen irigy gyermeket még nem láttam. Nem mindegy, ott a többi játék. Ha nem vagy képes osztozkodni a játékon hazamegyünk.” stb.. Minden ami minősíti a gyermeket. Hogy megosztja-e vagy sem a saját játékát, azt döntse el a gyerek az adott helyzetben. Ne adassuk vele oda, mert ezzel semmibe vesszük az érzéseit.

Inkább legyen nálad egy Anya tulajdonú homokozó készlet, amit kölcsön adhatsz, ha szeretnéd.

TIPP:

Mit használj a gyermek minősítése helyett, ha nem szeretne osztozkodni:
“Látom nagyon nem szeretnéd, hogy játsszon vele, esetleg ezzel?”
“Megértem, hogy nehéz engedni hogy Ő is játszon vele, mit szólnál, ha te választanád ki mivel játszhat.”

Jó ha tudod, hogy 2 éves korukig egymás mellet, egyedül játszanak a gyerekek. Elmojolnak, pakolnak, játszanak, egymás mellett, de nem csoportban és csapatban.

Ajánlott játékok:

Rakosgatós, pakolós játékok, homokozós játékok.

Figyelem

Ebben a korban a gyermekek figyelme még csapongó.

Minden is érdekli. Egyszerre csak 1 dologra tudnak figyelni, de figyelmük hamar elterelődik. Minden új esemény, történés felkelti az érdeklődésüket. Minden érzékszervük készenlétbe áll egy új inger befogadására és kiértékelésére.

Ne vegye kerül rengeteg játék. Inkább cserélgesd a játékokat, de szem előtt csak pár legyen. Ha polcokon helyezkednek el a játékok, jól különüljenek el egymástól, jól láthatóan önállóan áljanak.

Ne légy rá mérges, ha ott hagy egy tevékenységet, hogy másikba kezdjen.

Ajánlott játékok:

Formaillesztő játékok segítenek a formák és színek tanulásában, a szem-kéz koordináció fejlesztésében és a kismotoros mozgások tanulásában. Az építőkockák a problémamegoldó készséget és a kreativitást is fejlesztik.

Alap játékok 1-2 éves korban:

Húzható csiga

Tologató

Formaválogató építőelemek

Szeletelhető zöldségek

Tál és érme

Toronyépítő kocka

Itt találod a teljes sorozatot:

Amennyiben tetszett a bejegyzés, vagy úgy gondolod, másoknak hasznos lehet, nyugodtan oszd meg, hálásak lesznek érte azok, akiknek segíteni tudsz.

1 megosztás = “köszönöm, ez tetszett, hasznos volt” 🙂

Ezeket olvastad már?

Nem érdekli semmilyen játék, csak a tv/telefon/tablet.

Csak akkor eszik, ha megy a mese.

Ha nem adom oda a telefont, folyamatosan hisztizik.

Megelőzhetőek ezek a problémák?

Mit tehetsz, ha már csak a tv/telefon/tablet köti le?

Van kiút?

Mennyi képernyő idő ok?

Mikor, mire és hogyan tudja úgy használni ezeket az eszközöket, hogy hasznára váljon?

Mi van emögött?
Azt szeretné hogy csak vele foglalkozz, játssz és mesét olvass.

Te mindent megteszel, napi több órát játszotok, mesélsz neki, de MOST TÉNYLEG nem tudsz vele foglalkozni.

1. Milyen korban kezdődik a hiszti?

2. Mikor és miért hisztizik a gyerek?

3. Személyes praktikák a megelőzésre.

4. Hogyan tudod megelőzni a hisztit?

5. Ha már benne van a hisztiben, hogyan tudod kezelni?

6. Mi az, ami olaj a tűzre?

7. Speciális helyzet a bolti hiszti.

Ők már a Yogoplay Family tagjai

A Yogoplay egy rendkívül sokszínű játékbolt, hatalmas kínálattal. Imádom böngészni az oldalt, felnőtt fejjel is szerelmese vagyok, a jobbnál jobb fejlesztő játékoknak. A kiszolgálás, a játékok bemutatása, az ötletelés, mind nagyon szimpatikus és fontos része annak, hogy újra és újra a Yogoplayt válasszam, a gyerekszobánk tökéletesítéséhez.

Csathó-Monori Marianna

Nem először vásárolok Tőletek és valami eszméletlen jó érzés hogy mindig gyorsak, precízek vagytok. A termékek kifogástalanok, jó minőségűek. Jó szívvel ajánlottam már sokszor az oldalatokat mivel amihez Ti adjátok a neveteket az gagyi nem lehet. Ha kérdik mit hozzanak a picinek csak azt mondom hogy a Yogoplayről bármit.

Oláh-Guld Ildi

Többször vásároltam már a Yogoplay webshopból, és mindig nagy sikere volt az ajándéknak. Most először jutottam el az üzletükbe, ahol a várakozásomat felülmúlta a shop. Egy kis csoda mesevilág, szuper és színes játékok, hatalmas választékkal. Innen üres kézzel lehetetlen távozni, mindent IS legszívesebben felvásároltam volna. Kisfiam 3. szülinapjára kerestem ajándékot, és a kis dínós hátizsák a kulaccsal telitalálat. Az eladó hölgy is kedves és segítőkész volt, 2 cuki társasjátékot (azóta is azokkal játszunk) és egy orvosos szerepjátékot is vásároltam. Még visszatérek biztosan, többször is. Csak ajánlani tudom őket!

Németh Barbara

A Yogoplay jóval több, mint egy játékbolt, hiszen a blogjukon, social media felületeiken rengeteg információt is megosztanak a gyerekekkel kapcsolatosan: hogyan fejlődnek, milyen készségeket hogy érdemes fejleszteni; pedagógiai szakértőket szólaltnak meg különböző témákban, ráadásul szórakoztató, élvezetes stílusban. Mindez segít abban, hogyan is jó, mit is jó figyelni a gyerekek fejlődése során, és hogy milyen játékot adjunk a kezükbe, amely a mi, szülők elsődleges felelőssége. Szóval a Yogoplay inkább egy “küldetés“, amely a szülőknek is segít a fejlődésben – én legalábbis így élem meg. Mind e mellett természetesen gyors és profi a kiszolgálás, ráadásul itt kapható a város legmenőbb babanapszemcsije is.

Bedi Kata

logo
1
X